Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Srácok, előre bocsi, ennyire durván életemben nem csaptam még össze egy modult sem. Emiatt megvan rá az esély, hogy szörnyű lett. Bocsi, csak rohannom kell színházba, este meg koncertre, és csak holnap jövök haza, viszont mindenképp meg akartam írni ezt a kettőt. <333 Tényleg elnézést, előfordulhat, hogy nem fog nektek tetszeni, mert tényleg sietve írtam meg.
Sziasztok! Végre én is itt, újra! Ma két új párost terveztem be számotokra. Ebből már az egyiket meg is írtam. Rettenetesen régóta tervezem már, hogy őket megírjam. Filmes szívem csücskei. Ahogy Viki is, úgy én is most filmes párost választottam első páromnak és másodiknak pedig a kedvenc sorozatom, egyik imádott párosáról fogok írni. Kezdetben legyen annyi elég, hogy Catherine és Antonio valami olyan különleges kémiával bírtakElena-ként és Alejandro-ként a "Zorro" c. filmben, hogy az sokunkban talán még félelmet is kelthet, mennyire összepasszolnak! Áradatomról olvashattok, ha a képre kattintotok! Egy másik videót is hoztam nektek, ami egy remek számra készült és asszem egy német készítő vágta össze a legjobb jeleneteiket benne, szerintem nagyon jó lett! A modulban egy másik videó tárul majd elétek, azt is valaki más készítette, ebből is látszik nem csak Vikivel vettük észre az elbűvölő kémiát közöttük. A kilencvenes évek vége felé készült egyik legjobb filmsorozat a "Múmia"-val együtt, szerintem. Viki Hermione&Ron-os bejegyzését, pedig szinte megkönnyeztem, csodás lett drága! Én is imádom őket, nagyon is!!
Akik látogatják egy ideje a lapot, láthatták már esetleg, hogy még ősszel létrehoztam ezt a modult...most sikerült megírnom. Mindent megmagyaráztam a kritikámban, hosszú lett, előre szólok.
Úgy örülök, hogy Piperöm így pótolgat. Na, de én is hoztam valamit. Egy szívemnek különösen kedves párosról írtam, igaz, nem hosszan...és nem azért, mert nem tudtam volna regényt írni, csupán nem volt hozzá erőm... Azért remélem, tetszeni fog a modul.
Sziasztok! Végre ismét jutott némi szabaidőm, ezért ma dupla pótlást sikerült hoznom nektek. Egy sorozatból, testvérekről és azok párjairól hoztam most el a kritikámat. Gyermekkorom óta nagy kedvencem, sokáig az egyetlen volt. Egy testvér aki sajnos nem élhette meg az EndGame-t és egy kistestvér, akinek sikerült valóra váltania a nővére álmát és boldog EndGame-t kaphatott. Itt most Prue-Andy & Paige-Henry kapcsolatáról van szó. Viki már korábban megírta mindkettejüket, én most elhoztam a saját véleményemet hozzájuk és természetesen őket mindketten 100% mértékben shippeljük, hiszen TÖKÉLETESEK! Ráadásul kiskorunk óta egyik közös nagy kedvencünk a sorozat!! Nekem mondjuk az etalon párosom Piper és Leo, hamarosan róluk is olvashattok majd bővebben! Hoztam egy videót, - bár nem saját - az egyik párosról olyan szépen mutatnak együtt. A véleményeim megtaláljátok az alábbi linkeken: xx