A hónap párosa

MARENA/LEONA & GAEL
2024. május
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: A szülinapom hónapja van, szóval naná, hogy egy olyan párost választottam, akik a szívemnek legkedvesebbek közé tartoznak. Persze tüskét is hagytak bennem, de az egyedül az írók sara. Tavaly indult el Mexikóban az El amor invencible, február és június között volt képernyőn a tengerentúlon. Hozzánk pedig idén februárban érkezett meg Leona bosszúja címmel. Már a szinkronos adások is a vége felé járnak a 80 részes telenovellánál. Főszerepekben Angelique Boyer, Danilo Carrera és Daniel Elbittar láthatók. És bár tavaly kezdetben mindkét férfival shippeltem Angie-m karakterét, de hamar rá kellett jönnöm, hogy kivel az igazi. Most pedig, hogy szinkronnal is nézem az elejétől, pláne nem értem, miért indult ez tavaly olyan "nehéz" döntésként. David/Adrián véleményem szerint inkább antagonista, mint protagonista a történetben, és aki nyitott szemmel végigköveti a projektet, az ezt idővel be KELL lássa. Nincs mese. Az "el amor invencible" jelentése egyébként "legyőzhetetlen szerelem/szeretet", ergo csak és kizárólag két irányba lehet elvinni a jelentéstartalmat: Leona és Gael szerelmére, ami sosem múlt el, csak beárnyékolta a múlt, illetve Leona/Marena szeretete a gyerekei felé. David nincs benne ebben az egyenletben. Gael-nél önzetlenebb és csodásabb férfi karaktert telenovellában nemigen láttam a hosszú évek alatt, mióta szeretem ezt a műfajt. Gael konkrétan a MÁSODIK kedvenc férfi szereplőm telenovellában. Forever!!! Gyáva volt, hogy nem mert szembenézni az apjával? Igen. De ki ne lett volna az?? Láttátok már Ramsés-t? Rémisztő, egy aljas féreg, aki simán megölné a saját fiát is. Basszus, szegény Gael-t még most felnőtt férfiként is majdnem megfojtotta, mit tett volna vele akkor, amikor 16-17 éves volt?? Nézzen már magába az, aki szerint Gael nem érdemli meg Marena szerelmét, mert cserbenhagyta. David mennyivel különb, aki lánykérésig is elment anélkül, hogy elmondta volna az igazat a nőnek, akit elvileg szeret? És mindezt már felnőtt férfiként tette, úgy, hogy nem fenyegette az életét egy elmebeteg állat (alias Ramsés). Az indoka pedig az volt, hogy ha Marena már a menyasszonya, könnyebben tálalhatják neki az igazságot a fiáról. Azért volt bőr a képén Davidnak, maradjunk ennyiben. De most nem ők a lényeg, hanem ez a két kincs, akik két csodás 16 éves gyerek szülei, és akiknek sok fájdalmon kellett keresztülmenniük. Marena sokáig azt hitte, Gael is benne van Ramsés sötét üzelmeiben, de végül rájött, hogy neki semmi köze hozzá, és ő is Ramsés áldozata. Bár a történet végén nem voltak együtt, de örökre összeköti őket a SZERETET és az ikreik. Amúgy eskü, a végén már nem is az dühített, hogy Galeona nem lett endgame, hanem az, hogy egészen a fináléig húzták a mézesmadzagot a készítők mindkét rajongótábor előtt. Nem volt fair, Leonának már szerintem 5-10 résszel az utolsó epizód előtt le kellett volna zárnia magában, hogy Daviddal vagy Gaellel vagy épp egyikkel se legyen. Nem pedig a legvégén dönteni, miután minden rajongóval ilyen módon "szórakoztak" az írók. Ha 10 résszel a vége előtt mondja azt, hogy "egyikőtöket sem választom, hanem a gyerekeimet", komolyan azt mondom, hogy ez az csajszi, nagyon helyes döntés! Ám így kicsit elárulva éreztem magam, és azt hiszem, ezzel mindkét rajongótábor egyetérthet. De vigasztal a tudat, hogy Marena sokkal szebb monológban fejezte ki a Gael iránti szeretetét, mint az Adrián/David irántit. :P Igen, gúnyos vagyok, tudom, de ha tényleg nyitott szemmel nézitek a sztorit, megértitek az okát. És örök boldogság nekem a köztük lévő elszakíthatatlan kötelék és az a mélységes, LEGYŐZHETETLEN SZERETET. Angie és Daniel határozottan a kémia fellegvára, nem találok szavakat arra, amit együttes erővel létrehoztak tavaly! A fentre linkelt zenés műalkotás még a finálé előtt kb. egy hónappal készült, de mindenképp szerettem volna kitenni, mert gyönyörű, és mert egy álomszép dalra készült, konkrétan a Los ricos también lloran (A gazdagság ára) című telenovella főcímére, amiben Angie való életbeli párja, Sebastián Rulli volt a főhős, a partnere pedig Claudia Martín, aki jelenleg pont Daniel Elbittar-ral főhősnő egy aktuális telenovellában. Szóval már csak ezért is erre esett a választásom. ;) Hozzáteszem, tényleg nagyon megszerettem Clau-t és Daniel-t együtt, nézem is becsülettel a közös telenovellájukat, de NEM érnek annak a nyomába, amit Angelique és Daniel az El amor invencible-ben tavaly letettek elénk. Remélem, kapnak még lehetőséget együtt játszani, akkor már remélhetőleg tényleges endgame-mel! ;) <3

Piper szerint: ...

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

453. hét

Viki véleménye: Így a szülinapom hónapjában enyhén elkap a nosztalgia, ezért előre is elnézést kérek. A múlt héten a Smallville pórul járt csodapárjáról pakoltam ki egy zenés videót, most pedig érkezzen a The Resident (A Rezidens) egyik párosáról egy fanvideó. Jelenleg épp a Grey's Anatomy-t (Grace Klinika) nézem újra, pontosabban most már új részek jönnek nekem, hiszen sok éve a covid idején leálltam vele. Aztán tavaly elkezdtem a legelejétől, most pedig végre a 16. szezon felénél járok. De bármennyire szeretem a "guilty pleasure" kategóriába tartozó Grey's Anatomy-t, a The Resident szerintem MINDEN IDŐK legjobb kórházsorozata. És piszkosul hiányzik, ugyanis tavaly mindössze hat szezon után kaszát kapott. Egy csoda volt, és miután végre felzárkózom a Grey's Anatomy-vel, határozottan indul a Rezidens-újranézésem, mert leírhatatlanul tökéletesek a történetszálak, a szereplők, és igen, a párosok is. Erre a hétre jöjjön egy alulértékelt duó, akikről illene többet beszélni: Leela és Devon. Elég sokára kaptuk meg őket, hiszen a Leela-t megformáló Anuja Joshi csak a negyedik évad felénél csatlakozott a sorozathoz, de szerencsére náluk nem kellett sokat várnunk, hogy összejöjjenek, már a szezon végén elcsattant az első csókjuk. Hála a csodás íróbrigádnak, pazar lezárást kapott a széria, noha tartom magam ahhoz, hogy sokkal több évadot érdemelt volna. Devon a fináléban megkérte Leela kezét, aki természetesen igent mondott. <3 Anuja és Manish Dayal kémiája csodálatos. Mondjuk a színész karaktere több színésznővel is jól mutatott a sorozatban, de határozottan ők együtt alkottak kerek egészet. :) <3

Piper véleménye: ...

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Utólag is boldog karácsonyt mindenkinek!

2017.12.27. 00:09, Viki

Bocsiii, szerettem volna kellemes ünnepeket kívánni nektek a "feldíszített fa-napok" egyikén, de pár perccel elcsúsztam. Beidőzíthetném korábbra a posztot, de nem látom értelmét. Főleg mivel ezzel a videóval majdnem este 10-kor lettem kész. Azért szépen kicentiztem, halljátok. Rólam tudni kell, hogy rajongásig imádom a romantikus karácsonyi filmeket, pláne a Hallmark, Lifetime és Netflix gyártásúakat. November végén el is kezdtem bámulni őket ezerrel, és akkor eldöntöttem, csinálok egy karácsonyi multicouples videót. Kiválasztok néhány filmet a sok jó közül, keresek dalokat, aztán hadd szóljon. Sőt többet is akartam készíteni, de elszámoltam magam az idővel. Tényleg örülök, hogy egyáltalán ezt az egyet össze tudtam hozni, ugyanis még december 24-én várt rám három film, amit meg kellett néznem a videómhoz. Aznap este kezdtem el készíteni, ráadásul 25-én mi mentünk rokonokhoz, tegnap meg hozzánk jöttek a tesóim a családjukkal. Szóval kb. két fogás közt szaladtam be a géphez szerkeszteni...kis túlzással. De tény, olykor eltűntem a szobámban, és néha mentem csak ki hozzájuk. Megértették, szóval nincs vész. Amint közöltem, hogy karácsonyi videóról van szó, készségesen elengedtek a dolgomra. :D <3 Éééés bár vért izzadtam, ezerrel rettegtem, hogy talán átcsúszik december 27-re (ami elkeserített volna), de éjfél előtt 2 órával csak befejeztem! Most pedig úgy gondoltam, nektek is elhozom, és kellemes ünnepeket kívánok! :)

Ralna & Jonas - Saját készítésű zenés rajongói videó!

2017.12.23. 00:38, Piper

Tegnap megígértem, mára pedig meghoztam nektek (haha kerek egy napra és egy percre) Ralna és Jonas csodás szerelmének rövid kis történetét, asszem ezek a gesztusok, csókok és érintések mindent elmondanak, szavak sem kellenek. <3 Remélem tetszeni fog nektek! *-* Én egész egyszerűen ezzel a zenével kombinálva elsírom magamat rajtuk, miközben visszanézem. Szerencsére viszonylag sok közös jelenetet kaptak, amitől repesett kicsi szívem. Jó szórakozást!

Ralna & Jonas - Utazás a Föld középpontja felé 1999

2017.12.22. 00:37, Piper

Szépséges szép hajnalt mindenkinek! Már ég tudja csak mikor sikerült újra feljönnöm ide és egy kiadós modult írni. A mai napon azonban végre megtörént, igaz tegnap kezdtem el. xd Először is hadd köszönjem meg Vikinek, hogy végre elindítottuk a Cordangel vonalat is, hiszen őket nem lehet csak úgy elkapkodni, ahogy az én drágáimat sem, akiket jelenleg megírtam nektek. Ugyanis végre egy csodás filmes párossal készültem nektek, bizonyáááám! Drága Elena üdv a csapatban. <3 A párosról pedig majd a modul beszél, én most nem szeretnék többet írni. Annyi, hogy készítek egy rajongói videót majd, van nagy szerencsére bőven és jó minőségű felvételem róluk, ám addig is kivágtam az egyik szintén nagy kedvenc jelenetem csókját. Hiszen abból bőven jeleskednek szerencsére ezen jelenetek. A párosnál ki kell külön emelni egy érdekes momentumot: Vajon endgamet kaptak, vagy sem?! Hogy miről beszélek, katt a képre és megtudjátok! Adiooooos!

Ahogy ígértem. :)

Cordelia & Angel

2017.12.16. 19:24, Viki

Végre megírtam az egyik legnagyobb OTP-met, egy elég terjedemes modul lett a végeredmény, bár ezt már azelőtt tudtam, hogy nekiálltam megírni. Őket nem lehet pár sorban elintézni! Előre is köszi, ha lesz türelmetek végigolvasni az ömlengésem és persze a kusza gondolataimat, ugyanis néha össze-vissza ugráltam, de bocsi, másképp lehetetlen volt. Cordelia és Angel történetét végiggondolva nem is lehetett volna értelmes mondatokat összeraknom. Pláne úgy, hogy ők a legek legjei közt vannak nálam! <3

Ui.: szeretném a kritikát Gabcsának ajánlani, aki már ezer éve várta szerintem, hogy egyikünk megírja a véleményét a kedvenc párosáról! :)

Damon & Katherine

2017.12.14. 08:32, Elena

Nos, ha már sikerült ma reggel emberi időben felkelnem, akkor megírtam egy kritikát... véleményt, az egyik olyan párosról, akik annak idején meglepő módon, de közelálltak hozzám. Aztán persze ez változott. Datherine. Kinek jön be ez a párosítás amúgy, emberek? *-* (A kép most sem saját, de ne mondjátok, hogy nem jellemzi őket tökéletesen! :3)

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!