Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Na mit hoztam nektek? A telenovellás listámnál is ígértem most, hogy nekiállok a nyáron a sorrendben látható párok megírásának. Meg is hoztam az első modult a listából. Ez a csodapár ott a 4. helyen található meg, szóval már sejthetitek, mennyire imádom őket, ha a TOP 10-be is bekerültek, pláne arra az előkelő helyre! Remélem, tetszeni fog az írásom, na meg a mellékelt videó(k) is. <3 :)
Szépséges éjszakát mindenkinek! Most egy olyan párosról hoztam nektek spoileres kritikát, - ha még nem láttad - akikhez össze kellett szednem minden lelki erőmet, nagyon nehéz volt róluk írnom, hiszen mind a mai napig a szívem egyik legszebb csücskei, azonban egyszerűen a mai napig nem bírok megbocsátani az íróknak azért, amit ezzel a fantasztikus és CSODA párossal, mert tényleg azok!!! műveltek. Egyszerűen beleszakad a szívem a fájdalomba, hogy ilyen tragikus véget adtak a párosnak, nem elég hogy ebbe a gyönyörűnek induló mindent elsöprő szerelembe jól belegázoltak, de még szét is nyírbálták, bele is rúgtak kettőt és a végén hogy már végleg a legkisebb reménysugara is elszálljon a rajongóknak, hogy valaha újra együtt láthassák ezt a párost, amikor felcsillant a fény, jól agyontaposták az egészet azzal, hogy megölték a pár egyik felét! A mai napig sírok, ha visszanézem azt a jelenetet, pedig el sem jutottam odáig, mert akkor kaszáltam a sorit, mikor mind a kettő kedvenc párosomat garantáltan szétszedték örökre. Nézzétek meg kik azok, akikről most írtam a bevezetőmet! De viszont amíg rövid ideig lehetett élvezni a gyönyörű pillanataikat, számomra az egyik legszebb tévépárost keltették életre a világon, ezt majd ti is láthatjátok, ha megnézitek róluk a temérdek rajongói videót, ami bizonyára arra utalhat, mennyien szorítottak értük és hány fannak szakadt meg egyszerre a szíve, amikor Chris-t megölték és korábban, már a 3. évad elején Elena-val örökre szakítottak! Egy páros akit a mai napig imádok, de az életben nincs esélyük többé EndGame-re egy tragikus esemény miatt, amit a sors szánt Chris-nek! :'( A szívem megszakad, nem bírom ki a bejegyzést sírás nélkül... JORDANA & JESSE AZ EGYIK LEGSZEBB KÉMIÁVAL RENDELKEZŐ PÁROS VOLTAK A KÉPERNYŐN ELENA & CHRIS FOREVER!!! <333
Akkor kezdjük a júliust az én telenovellás listámmal. A TOP 50-et még télen tettem közzé, és bár nem sokat, de azóta igenis változott a sorrendem telenovellás párok terén. Most nem véletlen, hogy "csak" 10-es listát hozok, ugyanis Piperhez hasonlóan én is röviden kifejtem az okokat. És a címben azt írtam, örök kedvenceim, ez pedig így is van, de hát a fene tudja, mikor alakul kicsit a sorrend. De azért alapvetően ez a 10 páros van a felsorolt helyen! És mindig a favoritjaim lesznek, még ha jönnek is új kedvencek! Még egyiküknek sincs kész a moduljuk, így én nem tudom belinkelni úgy, ahogy Piper tette az ő bejegyzésében. Majd utólag megteszem, ha elkészülök velük. Amúgy a fenti képre nem az első 3 kedvencem került, hanem van 3 sorozat is, amiből 2 páros a favoritom, és azokat láthatjátok a képen, akik az adott sorozat 2 szerelmespárja közül hátrébb helyezkednek el a listán. Tehát Vale & Mauricio (Ne hagyj el), Daniela & David (Szeretned kell) és Josefina & Dimitrio (Szerelem zálogba). Nem szaporítom tovább a szót, íme a listám.
1. Consuelo & Miguel (Szeretned kell - Pasión y poder): Amikor még tavaly októberben elindult Mexikóban ez a sorozat, épp Altair Jarabo volt a fő indok, hogy elkezdtem nézni. A színésznőt már a Liliomlány óta imádom, az meg már bőven megvan 10 éve. Belenézegettem spanyolul a sorozatba, de igazság szerint mivel alig értettem valamit, szépen le is álltam vele. Viszont jeleneteket láttam, és ebbe a párosba azonnal szerelmes lettem. Amikor pedig 3 hónappal a kinti premier után hozzánk is megérkezett, majdnem kiugrottam a bőrömből. Azóta már nálunk is végig lement, én pedig ezt a barátságból szerelemmé avanzsált kapcsolatot töretlenül imádom. Egyszerűen lekörözhetetlen számomra ez a páros. Altairnek ráadásul jó sok partnere volt már a sorozataiban, de Jaume Mateu szerintem a tökéletes társ a képernyőn. Remélem, lesz még közös sorozatuk, mert a kémiájuk felbecsülhetetlen! Természetesen a moduljukban sokkal részletesebb leszek, amint megírom. És hála az égnek, endgame-et kaptak!
2. Esperanza & Tomás (Isten áldjon, Esperanza - Esperanza mía): Az egyetlen argentin sorozatpáros a listámon. És szerintem ez az ő örök helyük! Elpaterolhatatlanok innen, és ehhez tartom is magam. Egy pap és egy világi nő - bár egy kellemetlen ügy miatt novíciának adja ki magát, később pedig tényleg apáca akar lenni - kialakuló szerelméről szól a sorozat. Hát lehet őket nem imádni? Már eleve ez a tiltott szerelem téma lázba tudja hozni a nézőt, hát még ha Lali Espósito és Mariano Martínez egetrengető kémiáját vesszük górcső alá. Szóval számomra nem is volt kérdés, hogy ők kerülnek erre a helyre. Ez a szerelmespár az egyik legcsodásabb, akiket valaha volt szerencsém a képernyőmön látni. Természetesen pozitív lezárást kaptak (nálunk még tart a sorozat), de azért volt miért és volt mivel megküzdeni azért, hogy beteljesüljön a szerelmük.
3. Paulina & Adrián (Ne hagyj el - A que no me dejas): Ha engem kérdeztek, az ő szerelmük a világ legtragikusabb telenovellás története. Kezdjük rögtön azzal, hogy bár már a legelső rész első pillanatától kezdve együtt voltak - tehát nem kellett végignéznünk, hogyan kerülgetik egymást -, de a csodás momentumokat mindössze 20 részen át élvezhettük. Ugyanis abban a részben a szerelmesek útjai egy borzalmas zsarolással keresztezett félreértés miatt szétváltak, és bár találkoztak még párszor, de alapvetően alig volt utána közös jelenetük a 60. epizódig. Utána ismét egyre többet kaptunk belőlük, míg végül a 65. részben újból, oly hosszú idő után (és ezt szó szerint értem, hiszen évek teltek el) elcsattant egy mennyei csók! Ám a 67-68. részekben minden elromlott. Az esküvőjük napján ugyanis megölték őket...együtt haltak meg, egymás kezét fogva a kórházban. Ez hol igazságos? Mindig sírni fogok miattuk, ugyanis tényleg tökéletesek voltak...de legalább a mennyországban biztos együtt lehetnek. Camila Sodi és Osvaldo Benavides kémiáját hadd ne elemezzem, reggelig itt lehetnék akkor ezt a szövegrészt bepötyögve.
4. Aurora & Mariano (Teresa - Teresa): Pipernek hála találkoztam ezzel a sorozattal...vagy lehet, hogy hallottam már róla, hiszen Sebastián Rulli és Angelique Boyer neve sem volt ismeretlen számomra korábbról, de nem nagyon vonzott a sorozat valamiért...öreg hiba, ugyanis a Teresának köszönhetően nem csupán az ő párosuk lett verhetetlen a számomra, hanem Ana Brenda és Aarón Díaz kémiája is az egekbe szökött. Az általuk alakított Aurora és Mariano külön-külön is favoritok voltak, hát még együtt! Már az elejétől kezdve szurkoltam értük, bár Pipertől már szerencsére értesültem arról, hogy endgame a páros! Hála az égnek. Így úgymond nyugodt szívvel és lélekkel bámultam őket, ráadásul minden jelenetüket csillogó szemekkel. Nem vicc. Oda meg vissza vagyok a "barátságból szerelem" sztorivonalakért. Sajnálom, hogy már mindkét színész más csatornánál dolgozik, mert így kevés az esély egy újabb közös csodára.
5. Ana Laura & Ramiro (Tres Veces Ana): Ez a sorozat még nincs magyarul, de én gyártom hozzá a feliratot, plusz első blikkre beszippantott ez a páros! Annyira különlegesek, ráadásul Angelique Boyer és David Zepeda kémiáját a Bűnös vágyak óta imádom. Ebben még csodásabb párost alkotnak! Angie hármasikreket játszik - nem is akárhogy -, és bizony Ana Laura eleve a favoritom közülük. Annyira tündéri ez a lány, egy csepp gonoszság sincs benne. Egy ártatlan cukiság, akit csakis szeretni lehet. Ezt Ramirónál jobban senki nem tudja. Ana Laura még kislányként egy balesetben elveszítette az egyik lábát, és úgy érzi, őt nem lehet szeretni, de a gyerekkori barátja, aki tiszta szívéből szereti, vagyis Ramiro erre folyton rácáfol. Teljesen oda van a lányért, és az érzés bizony kölcsönös. Annyira drágák, hogy nem is nagyon tudom szavakba önteni...egyszerűen azonnal elvarázsoltak. Alig várom, hogy megtudjam, mi vár még rájuk. Erősen bízom az endgame-ben!
6. Montserrat & Alejandro (Szerelem zálogba - Lo que la vida me robó): Akkor maradjunk Angelique Boyernél. Nem tehetek róla, egyszerűen túl sok sorozatban van túl tökéletes kémiája a partnereivel, ráadásul a karakterei is a szívembe tudnak mászni (Teresát kivéve, persze). Sebastián Rulli oldalán szeretem őt a legjobban, egyedül azért került előrébb a David Zepedával való karakterével, mert az a szerelmi sztori egy fokkal még jobban megfogott. De azért Montserrat és Alejandro romantikus történetszála sincs sokkal lemaradva. Gondolkodnom sem kellett, hogy a 3 Sebastiános sorozatából melyik párost válasszam. A Teresa-Arturo páros kilőve. Szeretem őket, de azért nem TOP 10 szinten. Ana Lucía és Santiago a Tres Veces Anában mennyeiek, de valamiért ez a páros áll közelebb a szívemhez. Annyi mindenen mentek keresztül, sajnos rengeteget szenvedtek is számos félreértés miatt, és az a nagy igazság, hogy nem egyszer tűnt úgy, nem egymás oldalán találják meg végül a boldogságot. De szerencsére nem így lett, és a sorozat végére minden rendeződött! Ők aztán rohadtul megérdemelték az endgame-et!
7. Renata & Jerónimo (Időtlen szerelem - Cuando me enamoro): Azt tudtam, hogy Silvia Navarro nem maradhat le a listáról valamelyik partnerével. És nem azért, mert ő az abszolút kedvenc telenovella színésznőm, hanem mert ő szerintem a kémia megtestesítője! Egyszerűen minden eddigi partnerével tökéletes volt, és olyan sok sorozatban láttam, hogy a TOP 10-be legalább eggyel ide kellett kerülnie. Ez így volt megírva. Ahogy az is, hogy röpke fél percnyi gondolkodás után Juan Soler mellett tettem le a voksomat. Lehet, hogy az is közrejátszik a köztük lévő zseniális légkör felrobbanásában, hogy Juan lényegében könyörgött, hogy Silviával legyen egy közös sorozata, Silvi pedig örömmel ment bele a dologba...így már adva volt egy alaptisztelet köztük. Bevallom, még nem értem a sorozat végére, de rengeteg zenés videón vagyok túl, amiket számtalanszor végignéztem már, na meg a jeleneteiket spanyolul is sokszor meg szoktam nézni. A lánykérés még mindig az abszolút favorit momentumom! A lényeg az, hogy a rengeteg fájdalom után sikerült ténylegesen és végérvényesen megtalálniuk a boldogságot egymás oldalán. Csak hát a tekervényes úton kellett megtalálniuk az egyenes irányt, ami nem két pillanat volt, ahogy a telenovellákban megszokhattuk. Mindenesetre csak az számít, hogy meglett az endgame!
8. Valentina & Mauricio (Ne hagyj el - A que no me dejas): Egy újabb Ne hagyj el páros, mégpedig a második etapból. Újfent Camila Sodi a női alany, aki a harmadik helyen álló Paulina és Adrián közös gyermeke, illetve a fantasztikus Ignacio Casano által játszott Mauricio, akit még Paulina fogadott örökbe Camilóval...hosszú sztori. A lényeg az, hogy ők már kiskoruktól kezdve nagyon jóban vannak - 6 év a korkülönbség köztük -, és Mau már Valentina születésekor eldöntötte, hogy örökké szeretni fogja és vigyázni fog rá. Aztán eltelt 6 év, jött egy hatalmas bonyodalom a tragédia után, amiről írtam Pau-Adrián blokkjában. A második etap 17 évvel később vette fel a fonalat. Majd a moduljukban mélyebbre ásom magam a részletekben, de azt muszáj kifejtenem, hogy van még egy dolog a páratlanul tökéletes kémián kívül, ami különlegessé teszi őket a számomra. Ez pedig az, hogy Mauricio siket. Valamiért imádok olyan párosokat bámulni, akik nem perfektek. És ezt most úgy értem, hogy például az egyik félnek van valami fizikai betegsége. Ilyet is rikán látni, hogy a páros egyik tagja nem hall semmit és jelnyelven kommunikál. Mindemellett azonban olyan szinten vibrál a levegő kettejük közt, hogy legszívesebben szaladnál a poroltóért, mielőtt tüzet csiholnak a szobádban a kémiájukkal. Elképesztő! Ehhez persze az is elengedhetetlen, hogy a színészek bámulatosan tehetségesek legyenek. Ezzel itt aztán nincs gond. Még nem zárult le Magyarországon ez az etap, de mivel kint már véget ért, tudom, milyen lezárást kap ez a páros. Nem árulom el előre azoknak, akik nem akarják tudni, de annyit mondhatok, hogy kevésbé tragikus a történetük, mint Vale szülei esetében. <3
9. Daniela & David (Szeretned kell - Pasión y poder): Azt hiszem, minden Szeretned kell néző most fog elküldeni engem a sunnyogóba! A világon mindenki Regina-David imádó, és kezdetben én is az voltam. Vagyis ez így nem igaz. David a sorozat legelején Danielával jött össze, én pedig beléjük zúgtam. Rohadtul szurkoltam nekik. Csakhogy Daniela ekkor még felszínes volt és öntelt, és miután egy kis ideig elszórakozott Daviddal, szépen ki is adta az útját. Arról pedig ne feledkezzünk meg, hogy Davidot ez nagyon rosszul érintette, még az is ki lett mondva, hogy bele tudott volna szeretni a lányba!! Ám végül Daniela nővérénél kötött ki, Reginánál. Ők pedig olyan drágák voltak, hogy hamarosan már magam mögött hagytam a kialakulóban lévő Daniela-David mániámat. Jó ideig Reginával shippeltem a srácot, ez akkor kezdett el változni, amikor Regina sosem volt képes harcolni Davidért, Daniela viszont lassan elkezdett megváltozni, és készen állt küzdeni a srácért, akit lekoptatott régebben. Végül Reginából nagyon elegem lett, Danielát meg kezdtem nagyon megszeretni. A 100. rész környékén ismét nyitott a lány felé David, és ahogy az várható volt, Daniela harcolt érte, nem mondott le róla senki kedvéért, ahogy Regina tette. Nemsokára Daniela lett a második kedvenc női karakterem a sorozatban - magam sem nagyon hittem el, de így történt -, Daviddal pedig olyan kémiájuk lett, amilyen Reginával sosem volt a fiúnak. Szerintem. Ráadásul jó hatással voltak egymásra...de nem itt szándékozom ezt kitárgyalni, majd ha megírtam őket. Még annyit, hogy sajnos ők nem lettek endgame, de a szívemben örök favorittá váltak. Irina Baeva és José Pablo Minor pedig sürgősen forgassanak harmadjára is együtt. De ott könyörgöm, végre legyenek endgame a végén! :D
10. Manuela & Angel (Ördögi kör - Más sabe el diablo): Hogy pont őket hagyjam le a listáról? Felejtős a dolog. Gaby Espino a másik olyan színésznő Silvia Navarrón túl, akiről azt kell mondanom, nem láttam még olyan főszereplő partnerrel, akivel ne lett volna perfekt a kémiája! És most komolyan...Jencarlos Canela lett volna épp a kivétel? Ugyan már! Oké, ma már nincs sajnos együtt a való életben a páros, de ezt a közös 2009-ben készült novellát látva nem is csodálom, hogy összegabalyodtak a kamera túloldalán is. Szerintem a globális felmelegedés semmi ahhoz képest, amit ők képesek okozni a képernyőinkkel. És ezt persze ne vegyétek komolyan, tudom, nem kéne ezzel viccelődnöm, de valahogy érzékeltetnem kell veletek, milyen lenyűgözőek együtt! Az endgame volt a minimum, amit kaphattak! Lett volna részemről évekig tartó hisztiroham, ha nem egymás mellett végződik a csodás sztorijuk.
+1. Josefina & Dimitrio (Szerelem zálogba - Lo que la vida me robó): Nem bírtam ki!!! Egyszerűen őket muszáj rápakolnom pluszba a 10-es listámra. Pedig higgyétek el, próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy így is rengeteg általam imádott párost vagyok kénytelen "lefelejteni" innen, de a késztetés erősebb volt nálam! Kezdjük rögtön azzal, hogy minden bizonnyal nem nekik van a világ legszebb történetfejlődése...mert ez tény. Ahogy az is, hogy a tökéletesség is úgymond távol áll tőlük. Azonban egy dolog biztos: számomra egy valódi etalon ez a páros! Néhanapján még a főszereplő párnál is jobban szeretem ezt a kettőt - pedig Montserrat és Alejandro láthattátok, milyen előkelő helyen vannak a sorrendet tekintve, és mégis olykor Josefináék képesek lekörözni őket -. Köszönet a csodáért Verónica Jaspeado és Osvaldo Benavides színészeknek. Sajnos Dimitrio a sorozat kezdetekor nem rendelkezik a legkiemelkedőbb értékrenddel...szerintem nincs is neki. Csak a pénz számít, így amikor találkozik a csúnyácska Josefinával, és a lány azonnal belehabarodik a jóképű férfiba, Dimitrio és a haverja arra vetemednek, hogy Dimitrio csábítsa el és szedje el a nő pénzét. Jó kezdet, igaz? Nem óhajtok ebbe sem természetesen most jobban belemenni, különben egyszerűbb lenne máris megírni a moduljukat, mint itt kisregényt posztolni róluk. A lényeg, hogy idővel viszont - amikor már késő persze - Dimitrio beleszeret a nőbe...de az is tény, hogy a későbbiekben mindketten más oldalán lelik meg ismét a szerelmet. Viszont a telenovella legvégén visszatalálnak egymáshoz, így az általam olyan nagyon vágyott endgame is megérkezik a páros életébe. Ez a rövid verzió. A hosszút pedig igyekszem megírni.
A legutolsó mondatom amúgy az összes itt lévő párosra vonatkozik! Ezerrel azon leszek, hogy mindegyiküknek megírjam a modulját! Legalábbis azokét, akiknek már megvan a maguk kis lezárása. Még nyáron meglesznek a modulok, ezt megígérhetem! :) Utólag pedig tényleg belinkelem majd őket itt is, ebben a posztban!
Tényleg nem felejtettem el a saját TOP10-es telenovella páros listámat abban a formában, ahogy Piper közzétette a sajátját, de nem egyszerű megírnom, de még nyáron elkészülök vele, ez tuti. Most viszont hoztam egy új modult. Bízom benne, hogy tetszeni fog. :)
Szép estét mindenkinek! Ma ismét egy tinisorozatpárossal készültem nektek, akik nagyon közel álltak mindig is a szívemhez. Nagyon sajnáltam, hogy még mindig nem született 3. évad a sorozatból, mert 6 éve nagyon megkedveltem a Jonas-t, gyermeki életkoraim vége felé, mikor már lassan felnőttem, mégis a szívemhez a mai napig közel áll ez a sori valahogy, mert annyira megfogott a Jella páros. Chelsea és Joe között egyszerűen fantasztikusan működik a kémia, már kb. 17 évesen is csak arra vágytam, mikor lesznek újra közös romantikus jeleneteik a sorozatban, vagy akár egy új közös soriban, ezek ketten egy igazán nyerő tévés párost alkotnak, akik képesek együtt bárkit levenni a lábukról, velem is megtörtént! Csak nézzétek ezt az elragadóan bájos és szerlemmel teli érzelmes csókot és olvassátok el persze a modulomat is, remélem tetszeni fog és remélem hamarosan Vikimnek is jut ideje, majd meghoznia róluk a saját kritikáját. ^^