A hónap párosa

VALERIA & NICOLÁS
2025. szeptember
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)

Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

526. hét

Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3

Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Cristina & Owen

2016.07.21. 13:57, Viki

És elkapott az a bizonyos ihlet, amiről még hajnalban írtam! Kicsit megtörve a telenovellás sort, hoztam egy újabb Grace Klinika párost! Jó olvasást hozzájuk, ma még szeretnék jelentkezni egy óriási kritika-áradattal, remélem, sikerül megvalósítanom a tervemet.

Niurka & Nicolás

2016.07.21. 00:58, Viki

Most kicsit rákattantam a telenovellás párosok megírására. És ez a sor tovább folytatódik, hiszen most hoztam egy újabb szuper párról bepötyögött szösszenetnek nem nevezhető regényt. De egyszerűen nem bírtam megállni, meg kellett írnom őket. A poént lelőve pedig ma még készülök modulokkal - bizony, ha minden igaz, nem is eggyel -, és mind telenovellás lesz. Bár ki tudja? Ha elkap az ihlet, nem tudhatom, épp kikről lesz hangulatom írni nektek. :D <3

Paulina & Camilo

2016.07.19. 17:05, Viki

Sziasztok! Én is hoztam végre egy új modult, ismét telenovellás párosról írtam! Bár a párosnak csak az egyik tagja került rá a TOP 10-es listámra, de ettől még ne higgyétek azt, hogy rosszat írtam róluk. Jó olvasást hozzá! :D

Katniss & Peeta - Éhezők Viadala

2016.07.13. 18:02, Piper

Sziasztok! Végre elkészültem az egyik nagy kedvenc filmes párosommal! Nagyon hirtelen azzá váltak, hiszen a legelső részt talán még évekkel ezelőtt láttam, tegnap és ma pedig letekertem a maradék három részt is. Katniss és Peeta nekem örökké nagy kedvenceim maradnak! Olvassátok el miért is!! Remélem tetszeni fog! Ez a film annyiszor megríkatott, megnevettetett és egyben felzaklatott, hogy egyszerre ennyi érzelmet szerintem képtelen vagyok érezni amit ez a film kihozott belőlem, a valaha volt legjobb, legnagyobb alkotás, ami csak könyvből születhetett, annyira sajnálom, hogy csak négy részes lett a film, három a könyv és sosem jutott még alkalmam elolvasni! Nálam alap dolog, hogy ha valami volt könyvben, addig filmet nem nézek, de ezt muszáj volt, túl sok jót hallottam róla, ahhoz, hogy ne kezdjem el! Nem bántam meg, viszont néhány ponton nagyon fájt, amik történtek, de szerencsére párosunknak azért meglett az amit megérdemeltek a végére. :)) ^^ A kép minőségéért bocsánat, de mindenképp egy csókot akartam tőlük kirakni és ezek a jeleneteik mivel a legtöbb a Viadal helyszínén csattan el, nagyon sötétben játszódnak! Katt a képre a kiadós pozitív kritikámért! Ez a gyönyörű videó, amit pedig mellékeltem hozzájuk egy remek rajongói alkotás arról, mennyire is fontosak voltak végig egymásnak és a szívük már akkor tudta amit ők még nem. <33

A 10 valaha volt leggyűlöltebb tévés szerelmespár! - Akiktől a falra tudtam mászni!

2016.07.05. 12:20, Piper

Sziasztok! Ismét itt. Remélem tetszett a tegnapi modulom. Viki moduljától, egyszerűen pillangók röpködtek a hasamban és szinte lefordultam a székről három liter vízzé folyva. Mint láthattátok az én listámról sem maradhatott ki ez a csodaszép telenovellapáros. Na, de most nézzük milyen meglepetéssel készültem ma én nektek! Meg ezen kívül még lehet jövök is még ma. Mivel az oldalunk párosokról szól és természetesen nem csak azokat említjük meg akiket annyira imádunk, hanem illik azokról is írni, hogy kiket találtunk úgy,  hogy bár sosem hozták volna őket össze, mert a létező legrosszabb írói döntés volt a világon! Hát én most a TOP 10-es legborzalmasabbnak ítélt tévés sorozatpárost állítottam össze, amiért sokan lehet egy jó időre megorroltok rám, de a lap erről szól és őszinték vagyunk, ez van. Ez csak az én (a mi) véleményünk. Nem kötelező egyetérteni. (Jelentem, ez most csupán a "sima" sorozatokról szól. Hamarosan érkeznek részemről külön filmekről és külön telenovellákról is 10-es listák ezzel a fő témával!!) Jaj és előre szólok! Először azt hittem marha nehéz lesz 10 párost összeszednem, végeredményben pedig még kevés is lett, majd meglátjátok! Egyszer szerintem Top20-assal is jelentkeznem kell! Még ahhoz is nagy erőt kellett vennem, hogy kitegyek egy képet a Lauriver-ről, sorry. xd És bocsi, hogy most nem linkeltem, de még túl kevés az oldalunkon a negatív kritika, de ez hamarosan változni fog, mint láthatjátok!! xdxd

1. Laurel & Oliver - A Zöld Íjász (Arrow): Akik jól ismernek, már pontosan tudják, én szerkesztem Magyarország egyetlen hivatalos és legnagyobb Olicity oldalát, itt a G-portálon, immár közel két éve minden egyes nap. Számomra az Eget, a Holdat és a Mindenséget, akiket még a legnagyobb Istenség sem tud számomra túlszárnyalni, örökké bevésődött első helyen Felicity és Oliver állnak. Számomra Emily Bett Rickards és Stephen Amell olyan kémiával rendelkezik, ami világot elsöprő, mindenható és számomra örökre szent és sértetetlen az Olicity páros, örökre a szívembe vésett SZERELEM képviselői! Nincs az a páros aki ki tudná őket robbantani onnan és ha meg is tenné, átkoznám őket, lol! XD Amikor elkezdtem ezt a sorozatot, egyrészt a történet is közrejátszott, másrészt viszont már annyi jót hallottam Felicity-ről és Oliver-ről, azaz az Olicity-ről, hogy muszáj volt belekezdenem, anélkül hogy akkor ennyire erősen shippeltem volna már őket. Valami kibontakozott már akkor is, de még nem tudtam biztosra, hogy ekkorát fog szólni, aminek persze rohadtul örülök! Rögtön a kedvenc sorimmá avanzsált elő, ahogy megláttam együtt a drágáimat!! <33 Na mindegy szóval Laurel-t és Oliver-t már az elejétől kezdve nem szíveltem együtt, de úgy hallottam a képregény miatt valamilyen szinten ezek románcba kell majd keveredjenek egymással, ami meg is történt - de bár ne történt volna!! - rögtön a legelső évadban, ugyan akkor Laurel még a Fekete Kanáriság nyomában sem volt. Mindenesetre bocsánat, hogy így fogalmazok, de már akkor egyszerűen minden momentumukat úgy kellett lenyelnem egy szögesdrótként karcolva a torkomon, szinte felkavarodott a gyomrom, ahogy ezeket együtt láttam, kis híján már a wc-re kellett rohannom, komolyan rosszul voltam tőlük, Katie Cassidy-nek és Stephen Amell-nek annyira nem volt kémiája, hogy már ordítani tudtam volna a fájdalomtól!!! Áldom az írókat, hogy Emily mellett döntöttek és egy csodálatos és fantasztikus külön utat hoztak létre Oliver-nek a romantika és egyéb téren is, amely messze eltért szerencsére a képregényes formátumtól, mert ha Laurel és Oliver között még egy romantikus momentumot el kellett volna viselnem, azonnal kaszálom a sorozatot és az intenzíven kötök ki komolyan!!! Szinte ugráltam örömömben amikor Oliver lezárta a dolgot végleg Laurel-lel és rájött, számára Felicity jelenti a NŐT és a NAGY ŐT! Csak kicsit, majdhogynem sokára nyílt ki a szeme. Laurel-t pedig Tommy-val szerettem, Colin-nal igazán kitűnő volt a kémiája Katie-nek, ehhez kétség sem fér!! De majd még jobban alázom a Lauriver-t a moduljukban, sajnálom de nem lehet elmenni szó nélkül mellettük, még a kép is fájni fog amit kivágok hozzájuk, pff... Szóval ők számomra a legeslegutáltabb tévépáros a világon és asszem egyszer be is zsebelték ezt a "díjat"!! És, hogy ők kivívták maguknak nálam ezt az "örökös előkelő helyet", az csak természetes!!! Egyszerűen a hányinger kerülget tényleg, ha meg kell néznem valami modul miatt újra a közös jeleneteiket, számomra a valaha volt egyik legnagyobb büntetés őket bámulni a képernyőn!! Amellett, hogy a szívem meghasadt Felicity miatt...

2. Felicity & Ray - A Zöld Íjász (Arrow): A másik olyan páros, akiket külön-külön imádok, de a szerelmi afférjaiktól a hányás kerülgetett! Megszakadt a szívem, - hiszen ekkor már nagyban Olicity-s voltam - hogy Oliver anno rosszul választott és hagyta Felicity-t más karjában kikötni. Emily Bett-nek és Brandon Routh-nak, mint barátok a képernyőn, remek kémiájuk volt, de mint szerelemesek, utáltam őket, ugyan kérlek!! Hadd ne fűzzek ezekhez sem többet, mert már leírni is fáj róluk bármit is. Egyedül ami vígasztalt, hogy Felicity egy kis időre el tudta felejteni a szerelmi bánatát. A moduljukban kíméletlen lesz az alázásom. Szerintem maradnak holtversenyben a Lauriver-rel, tényleg a Raylicity és a Lauriver a két legutáltabb páros számomra, az írók nem csak garantáltan ahhoz értenek mennyire jó párost válasszanak ki, de ahhoz is hogy megtalálják azokat, akiket a legjobban lehessen gyűlölni romantikus képernyőkön!! Remélem ezek sem jönnek össze az életben többet, a Lauriver-re már egyértelműen esély sincs, mivel Laurel halott.

3. Iris & Barry - A Villám (The Flash): Vikivel éppen ma beszélgettünk arról, mennyire vágyakozunk már arra, hogy Caitlin és Barry végre rájöjjenek, hogy egymásnak teremtette őket a sors és az egész világ is, imádjuk őket barátként, de még jobban imádnánk őket szerelmespárként! <3 Félek azonban a képregény miatt ez csak sokára teljesülhetne. Ha meg Iris-ról és Barry-ről van szó, Istenem bár ne is kéne róluk írnunk semmit! Már a moduljukat megírtuk és láthatjátok, hogy egyikünk sem szíveli őket, Iris egy önző, idióta csaj, aki sosem tudta úgy értékelni Barry-t, ahogy azt Cat csupán csak már barátként is megteszi! Daniella Panabaker és Grant Gustin kémiájának, a lába ujjáig sem ér fel az a "kémia" amivel Candice Patton és Grant Gustin bír, inkább hagyjuk is, mert még olyat írok, amit megbánok, lol!

4. Buffy & Angel - Buffy, a vámpírok réme (Buffy, the Vampire Slayer): Amennyire imádom külön-külön és két másik drágával a párost, annyira utálom őket egy párként!! Sarah Michelle Gellar és David Boreanaz is a szívem csücskei, de együtt borzalmasak voltak a képernyőn!!! Alig vártam, már hogy lemenjenek azok az évadok, ahol ők egy párt alkottak, a jeleneteiktől az émelygés kerített hatalmába és legszívesebben kirohantam volna ordítani egyet a fájdalomtól az udvarra, ha megláttam ezeket együtt! Az írókat a mai napig is áldom, hogy Buffy mellé olyan párt adtak, aki miatt megvesztem a párosért úgy imádtam őket, gondolok itt Spike-ra, jaj főleg az a rész, amikor a 4. évadban "véletlen" egymásba szeretnek, imádtam, ISTENEM!! Valóságos ajándék volt  az a rész nekem, ahogy az is, hogy Angel egyszerűen tündérien mutatott Cordie-val és úgy beléjük szerettem, hogy a mai napig is győzök magamhoz térni, utáltam ahogy véget vetettek anno az ő száluknak is! -.- Buffy-nak megadatott az a lehetőség, ami Cordie-nak csak egy képzelgés erejéig, na ezt utáltam a legjobban!! -.- Buffy és Angel kapcsolatát is már szépen porig aláztuk a közös moduljukban.

5. Piper & Dan - Bűbájos Boszorkák (Charmed): Pfuuuuu. Ha csak visszanézem a Bűbájos Boszik (kisgyermek korom óta az egyik kedvenc sorozatom, sokáig az első helyen is állt) 2. évadát, a harag, a düh és a reménytelenség hármasa váltakozik bennem!!!!! Utáltam, ahogy Piper és Leo szenvedtek egymás nélkül, borzasztóan utáltam, hogy Piper Dan-nel járt olyan sokáig, a szívem kettéhasadt, ha rájuk kellett néznem, ahogy csókolóznak, vagy éppen ágyjelenetük van. Holly Marie Combs és Greg Vaughan kettőse soha az életben nem lehet a szívem csücske, bár el kell ismerni Greg nagyon jó pasi volt!! De hadd ne írjak róluk most többet, mert ha csak rájuk gondolok, már elfog a sírás és Leo arca jelenik meg előttem, aki belehalt volna már a fájdalomba, ha csak nem lett volna már eleve halott. A legviccesebb az volt ahogy Dan be akarta bizonyítani Piper-nek, hogy Leo egy csaló, közben ha tudta volna a valódi igazságot! :'D De aztán szerencsére a hapek eltakarodott és Leo-val Piper az örökkévalóságig boldog maradhatott! ^^

6. Freya & Dash - Született boszorkányok (Witches of East End): Bár imádom Jenna Tatum-ot, fantasztikus színésznő és bámulatos a kémiája, legfőképpen Daniel DiTomasso-val, akivel a szívem csücskei és ugyanennyire szintén imádom Eric Wintert is, mégis úgy gondolom ezek ketten együtt nem mutattak jól!!! Már kezdetektől végig, de végig Freya-Killian vonalnak szurkoltam! Ezek ketten olyan kémiával bírtak, hogy a csillagokat is leordítottam az égről, ahányszor visítoztam az eufóriától a jeleneteiken keresztül!! Azonban jól is tettem, hogy nekik szurkoltam, hiszen szegény Killian-ról hitte maga Freya is, hogy milyen gonosz és álnok egy teremtés, közben tök ártatlan lélek volt és Dash volt egy igazi szélhámos. Freya-nak pedig még bűntudata is volt, hogy "megcsalja" Dash-t. Oh, hogy de utáltam együtt őket és a szívem fájdult meg, hogyha szeretkeztek, vagy hasonló és szegény Killian hogy érezte magát, mikor mindig el kellett veszítse a bátyja miatt a lelkitársát és ugyanígy mikor az a banya kerítette hatalmába Killian-t, majd megszakadt a szívem Freya-ért, végül pedig amikor boldogok lehettek volna egymással remekül elrontották őket is, de legalább Freya és Dash még csak szinte barátok sem maradtak, de mégis valamilyen szinten ők kapták az EndGame-t, ami miatt a mai napig ki vagyok az írók miatt!!! Mert adtak is így Frillian EndGame-t meg nem is! Rosszul vagyok Dash-től és a Deya-tól is, Ingriddel viszont remekül összepasszoltak, de jól eltolták az Dingrid vonalat is! A moduljukat hamarosan megírjuk, ahol bővebben szidjuk majd a párost.

7. Elena & Stefan - Vámpírnaplók (The Vampire Diaries): Lehet a pokolba kívántok néhányan, de egy vagyok azok kevesek közül, akik imádják a Vámpírnaplók c. sorozatot, viszont utálják mind a Stelena-t, mint a Delena-t!!! Mert viszont velem ez a helyzet, ki nem állhatom ezt a két párost, a hideg is kiráz bármelyik vámpírsráccal jött össze is Elena. Nina Dobrevet, Paul Wesley-t, Ian Somerhalder-t, egyszerűen imádom, de Elena Gilbert sosem volt a kedvenc karakterem, - a fiúk és Car viszont nagyon is!! - csak azért szerettem, mert Caroline-nal, - aki a kedvenc karakterem volt - mindig is igazi nővéri kapcsolatot ápoltak. Szerintem Nina-nak sajnos egyik sráccal sem volt kémiája, engem legalábbis valahogy sosem tudott megfogni. Már rögtön az első évadtól kezdve annak szurkoltam, hogy vagy Stefan, vagy Damon szeressen bele Caroline-ba, vagy akár mind a ketten érte versenyezzenek, hiszen Candice Accola-nak talán nem is tudnék olyasvalakit mondani a sorozatból, akivel ne lett volna totálisan 10000000000%-os a kémiája! Esküszöm ilyen nő még egy nincs mint ő, legyen bárki a párja, olyan elsöprő kémiával bír vele, hogy lefordulok a székről!!! <3 De nem tagadom, a szívem már kezdetek óta Steroline-ért ordít és dobog egyszerre és mióta ezt megkaptam, nálam evidens, hogy a Stelenát ki nem állhatom!!!! Moduljukról bővebben később, azonban készüljetek fel, mert ezt a párost Viki sem szívelte! Sajnálom Stelena fanok!!

8. Elena & Damon - Vámpírnaplók (The Vampire Diaries): Bár nekem édes mindegy ezek ketten együtt vannak-e vagy sem! Viszont, hogy mennyire taszító a kémiájuk számomra, muszáj helyet kapjon a listámon. Nem tudom velem van-e a gond, de Nina-val maximum csak az Alkonyatos sztárral láttam kémiát, amennyit anno az előzetesből láttam, de hogy Ian Somerhalder-rel egy csepp sincs, az számomra TÖKÉLETESEN BIZTOS!! Damon-t még Bonnie mellett is szívesen látnám, akit jelenleg Enzo-val (Micheal Malarkey-vel) shippelek. Damon bárkit jobban megérdemelne, Elena-nál. Igaz, hogy a lány képes előhozni belőle a legjobbat, viszont nagyon önző egy nőszemély és sokáig nem is értékelte Damon-t!! Folyamatosan csak Stefan miatt érzett rózsaszín világtól, nem látta azt akit észre kellett volna vegyen, ezzel pedig megfosztotta még a saját "testvérétől" (Car-től is) a boldogságot, hogy korábban összejöhessen Stefan-nal. Elena mindkét srácot magának akarta, örökre haragudni fogok rá és jobb is, hogy már nincs a sorozatban, sokkal jobb nélküle! Róluk később, Viki pozitívumot hoz, én meg negatívumot, kell ilyen is! Sajnálom Delena fanok!

9. Lana & Clark - Smallville (Smallville): Na igen!!! Nem tagadom, hogy az elején totálisan odavoltam ezekért! Talán az egyetlen olyan páros, akivel kapcsolatban a szeretetem gyűlöletté fordult át!! Kristen Kreuk és Tom Welling között az elején láttam valamicske kémiát, azonban mikor a képbe került Erica Durance számomra nem volt kérdés, hogy azt kívánjam bárcsak a drágalátos Lana-cska örökre eltakarodjon a színről valahogyan!! Hiszen az, hogy Lex-szet sem tudta sosem teljesen szeretni, mindkettejüket tönkretette, pedig szerintem, - ahogy Viki szerint is - Micheal Rosenbaum-mal, Kristen szinte a televízió történelem egyik legszebb szerelmespárja lehettek volna! Azonban Kristin karakterének a szerepe szerint örök szerelemre "kárhozatott" Clark Kent által. Te jó ég, esküszöm örökre hálás leszek Lex mesterkedéséért, amíg még az első "fajtája" élt, mert ha nem teszi azt Lana-val, amit tett, talán szegény Lois örökre szomorú maradt volna szerelme nélkül, hiszen ez a csaj tényleg tudta értékelni Clark-ot, a Clana-tól pedig egyenesen már rosszul lettem a 8. évadtól! Még szerencse, hogy később Oliver el tudta engedni Lois-t, ami pedig egy újabb mesebeli imádott párosomhoz, a Chlollie-hoz vezetett, akikről Viki már írt és asszem hamarosan én is fogok, ahogy erről a szerencsére sosem beteljesült végső végzetesen gyomorforgatóan idióta szerelemről is, már ha lehetett annak nevezni!! Pfujjj...

10. Caroline & Klaus - Vámpírnaplók (The Vampire Diaries): És ismét kikötöttem egy harmadik párosnál a TVD terén, amiért lehet ismét sokan elküldtök MINKET a sunyiba, mert Vikivel mindketten totálisan ki vagyunk, ha azt látjuk, hogy valaki Klaus-szal képes shippelni Car-t, megértem én, hogy jó a kémiája Candice-nek és Joseph Morgan-nak, de ahogy az elején Klaus viselkedett, mint egy igazi Ripper és ahogy bánt Car-rel sohasem fogjuk tudni neki megbocsátani, talán elismertem volna ezt a kapcsolatot,  ha Klaus egy hajszállal kedvesebb lett volna kedvenc Szöszinkkel, mert aki a mi Szépségünket bántja, számunkra az nem érdemel bocsánatot! Caroline az egyik legnagyobb Csoda és jótét lélek, akit valaha láttam egy sorozatban!! Főleg most, hogy anyuka lett ott is és a való életben is, mert bizony nem csak Caroline-nak lettek bájos pici kislányai, hanem a valóságban is van egy olyan tüneményes kislánya, - annyi különbséggel, hogy ott nem ikrei vannak - hogy csak úgy kapkodom a levegőt, ha ránézek és elvarázsol az az aprócska szépséges manócska!! Szóval talán még kedveltem is volna őket, ahogy anno Micheal Trevino-nak köszönhetően Tyler-rel is csíptem Car-t, de így nem tudtam élvezni ezt a "románcot", ami mindössze egyetlen szexből állt és vége volt. Ez nem kapcsolat! És hát teljesen sosem tudtam volna, ha akartam volna sem shippelni őket, mert a szívem örök időkre, amíg a vámpírok csak vámpírok, Steroline-os marad! <3 Viki már írt róluk egy szaftos kritikát, hamarosan én is sorra kerülök majd!

10+3. Elena & Johnny és Pamela & Christopher - Dallas 2012 (Dallas 2012) valamint Lois & Oliver - Smallville (Smallville): Bocsánat, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ezeket kihagyjam. Annyira nem illettek össze az alábbi karakterek, hogy az már fájt, ezért muszáj a "pluszos" kategóriába kerüljenek, egy tipikus olyan románcsorozat volt ez, akik csak hátráltatták azt, hogy az adott karakterek mind valaki mással lehessenek örök időkre boldogok. Mert szerencsére amikor Lois (Erica Durance) és Oliver (Justin Hartley, akit meg kell hagyni nagyon jó pasi!!) különváltak, ISTENI románc született Lois és Clark (Tom Welling) (ahogy azt a képregények is megírták!!) és Oliver és Chloe (Allison Mack) a csinos it-s csajszi között (ahogy az az Arrow-ban is később létrejött Felicity és Oliver között!!) és két olyan páros született, akikért a mai napig szerelemmel veszek meg!! Továbbá ugyanígy lélegzetelállító az amivel később Elena (Jordana Brewster) és Christopher (Jessie MetCalfe) között, - akit pedig szintén utáltam Heather-rel (Anna Lynne-nal) - és amivel Pamela (Julie Gonzalo) és Johnny (Josh Henderson) bírtak! <3 Hamarosan tehát róluk is bővebben!

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!